Settings
Light Theme
Dark Theme
Podcast Cover

Tudatosan táplálkozom

  • 1. Epizód - Bemutatkozás és a csatorna célja

    14 OCT 2019 · Köszöntelek benneteket a Tudatosan táplálkozom bemutatkozó adásában! Ezeket a felvételeket leginkább kisgyermekes és tinédzser korú gyerekeket nevel? szülőknek ajánlom, akik szeretnék, hogy gyerekeik egészségesen táplálkozzanak, ugyanakkor nem feledkeznék meg a családtervezés előtt vagy annak a kellős közepén álló szülőkről sem, számukra is hasznos lehet mindaz, amiről itt szó lesz. Mindenek előtt, fontos tudniuk, hogy az itt elhangzó ötletek és információk a konyhában kialakított szokásaink, gyerekeink étkezésével kapcsolatos kulcs momentumokban megnyilvánuló viselkedési sémáink és közvetlen családi kontrolt nélkülöző szituációkban (iskolában, kirándulások és szabadidős tevékenységek során) megnyilatkozó hozzáálásunk megváltoztatását hivattottak előremozdítani. Mivel a téma, ami ennek a csatorna elidítására sarkallt, az a gyerekek és serdülők nyugtalanító egészségi állapota világszerte, az egyes epizódok ennek megfelel?en vezetnek majd bennünket körbe a különböző országok családjainak szinterein. Kétségkívül, különböz? kulturális környezetben, különböző lépésekre van szükség. Éppen ezért mikor beszélni fogok egy adott témáról, előbb mindig ismertetem milyen kontextusban is kell elhelyeznünk magunkat, elősegítve ezáltal a szituáció és információ jobb megértését. Világunk kulturális értelemben minden nappal egyre összetettebb, napról napra új kulturális elemekre tehetünk szert vagy akár veszíthetünk el olyanokat, amik egészen eddig viszonylag stabil részét alkották mindennapjainknak, és mindezt sokszor anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk. Erre, a táplálkozásunkat is nagyban érint?, sokszor burkoltan jelentkező problematikára próbálok majd gyakorlati módszereket nyújtani a Magyarországon és a világ különböző pontjain élő, magyar nyelvet beszélő vagy csak szimplán azt értő családoknak, függetlenül attól, hogy hol élnek jelen pillanatban és, hogy milyen módon is táplálkoznak. Az egyes adások végén mindig ismertetni fogom a következő epizódok tartalmát, mely előreláthatólag heti rendszerességgel kerül majd feltöltésre.
    4m 22s

Egészségtudatosabban étkező családokat! A program epizódjaiban különböző kultúrák táplálkozási szokásainak megismerésére tehetünk szert. Megfelelő táplálkozási ismereteink fényében felülvizsgálva és családi keresztmetszetre leszűkítve mindezt, az egészségünk megőrzése és fejlesztése szempontjából és...

show more
Egészségtudatosabban étkező családokat!
A program epizódjaiban különböző kultúrák táplálkozási szokásainak megismerésére tehetünk szert. Megfelelő táplálkozási ismereteink fényében felülvizsgálva és családi keresztmetszetre leszűkítve mindezt, az egészségünk megőrzése és fejlesztése szempontjából és céljából.
show less
Information
Author Tudatosan táplálkozom
Categories Health & Fitness
Website -
Email -

Looks like you don't have any active episode

Browse Spreaker Catalogue to discover great new content

Current

Looks like you don't have any episodes in your queue

Browse Spreaker Catalogue to discover great new content

Next Up

Episode Cover Episode Cover

It's so quiet here...

Time to discover new episodes!

Discover
Your Library
Search